Pozitív gondolatok

2013 november 27. | Szerző: szoszkemesterina.blog.nlcafe.hu

Nem vagyok híve az online jóslásnak. Egy pillanat tükre. Ez most mégis talált:

 

A szerelem angyalai azért küldik neked ezt a lapot, hogy emlékeztessenek: komoly befolyással bírsz szerelmi életed minőségére. Ha az utóbbi időben panaszkodtál vagy aggodalmaskodtál, akkor az angyalok azt az útmutatást küldik neked, hogy válts optimistább nézőpontra. Ha a romantikus reményeid többszörösen is meghiúsultak, még akkor is van rá okod, hogy megőrizd a hitet, miszerint az igaz szerelem a tiéd lehet… ha hiszel benne!
Még ma tegyél lépéseket annak érdekében, hogy pozitív módon megjelenítsd azt a szerelmi életet, amelyre vágysz.

 

Ennek jegyében azt gondolom, egy kis belső utazás a vágyak rengetegébe nem árthat. Talán nem baj, ha egyszer félre teszem a félelmeim és le merem írni mire vágynék. Hogy szeretném hagyni, hogy szeressenek. Hogy jó lenne magam mellett tudni valakit, akinek neki lehet dőlni. Hogy egy pillanat, amikor csendben bandukoltok egymás mellett az éjszakában szebb lehet ezer szónál. Hogy milyen jó, amikor rád mosolyog vagy hozzád ér. Hogy egy pillantás sokszor egy ezer oldalas regénnyel ér fel. És amikor ott vagy, pont ezt nem tudod értékelni. Hogy az idétlennek tűnő becézések az ő szájából a legszebb ajándéknak tűnnek. Hogy nem szabad félni kimondani azt a bizonyos sz betűs mert lehet, hogy többé nem adódik mód. Oly törékeny két ember kapcsolata. Oly sok dolog veszélyezteti. Oly nehéz megvédeni a rosszindulattól. Ezek a csodaszámba menő pillanatok ezért fontosak. Ezért kell őket megőrizni. És amikor összeomlik körülötted a világ, akkor ezek a pillanatok adnak erőt és hitet. Hogy mihez? Talán ahhoz, hogy van remény. Hogy nem szabad feladni. Hogy az ember képes talpra állni és újra és újra nekimenni.

Hogy van-e visszaút? Nem tudom. Hogy az elillant pillanat megőrizhető-e a szívünkben, gondozható, nevelhető-e, amíg minden kisimul? Ezt  sem tudom.

Egy biztos: a falat lebontani a másik körül nem elég. A téglákat jó messzire kell hordani. Egyébként egy mondat is elég, hogy mind újra fallá álljon össze és immáron sokkal magasabbra törjön, mint annak előtte. A fájdalom újabb és újabb sorokat tesz a börtönöd köré.

Hogy lesz-e erő Benned, újra nekiállni és lebontani, amit építettél? Nem tudom. Fel sem tételezted, hogy fal lehet a vége. Sajnálom. Nagyobb kárt tettél, mint hitted.

Levél a Kislányhoz

2013 november 27. | Szerző: szoszkemesterina.blog.nlcafe.hu

Drága Kislány!

Egykori, 24 éves kori önmagam.

Ne félj segítséget kérni, ha bizonytalan vagy. Ne félj beszélni róla és legfőképpen ne félj megtalálni az okát. Egyszerűen légy bátor és nézz szembe a félelmeid forrásával. Tudd, hogy a bizonytalanság és a paranoia a legrosszabb tanácsadó. Átgondolatlan és buta lépésekhez vezet. Nem koncepciózus és rombol. Rombol Téged és a környezeted. Majd idővel veszed észre mennyire megváltoztat. Ha visszatekintesz rájössz: a legértékesebb barátaid vesztek el mellőled. Évek múltán kemény munkával kaphatod talán vissza őket. Fájdalmas az önmagunkkal vívott harc, de minél előbb kezdünk neki, annál kevesebb az okozott kár.

Ne azt szeresd, akitől visszaigazolást kapsz. Ne akarj visszaigazolást. Bízz magadban. A félelem és a visszaigazolás keresése hamis kapcsolatok alapja. Te átrázod őt, ő átráz Téged. A felismerés? Fájdalmas. Közben a hülyeségeddel pont azokat távolítod el, akik valóban szeretnek.

A segítsége sokféle módon érkezik. Nekem idősebb barátok képében. Nem kértem belőlük. Ámokfutó lettem. Csapódtam. Minden nap másra hallgattam, nem volt önbizalmam és ami ennél is rosszabb: önálló gondolatom, érzésem, cselekedetem. Fájt, ha valaki nem úgy nézett rám. Szarkeverő lettem, holott nem volt célom, nem akartam. A legfontosabbak igyekeztek segíteni, majd feladták. Azt mondták elég. Évekig nem volt Ancsim, nem volt Hugi. A mai napig nem tudok bízni senkiben. Romhalmazzá tettem magam érzelmileg. Képtelen vagyok kötődni. Kevés kivétellel, senkiben nem bízom. Túl sokáig dédelgettem a félelmet, túl későn kezdtem leépíteni. Bennem már maradandó kárt tett. Te még 24 évesen elébe mehetsz ennek. Bár visszafordíthatnám az idő kerekét. Bár kapnék egy második esélyt. Mennyi mindent csinálnék máshogy.

Sosem akarnám, ami nem az enyém. Nem szemeznék azzal, ami nem az enyém. Viszont küzdenék azért, ami engem illet. Megtanultam, hogy nem nyilatkozhatok a másikról indulattal – sokszor ma is hibázom. Nem törhetek pálcát. Mindent szemtől szembe mondok, nem kertelek. Nem fekszem le úgy – ha lehet-, hogy mással haragban vagyok. Sosem tudni, hogy lesz-e holnap.

Megtanultam, hogy másoknak vagy tiszta szívvel segítek vagy hagyom. Félszívvel, hit nélkül semmi mellé nem állhat az ember. Kiváltképp egy másik mellé.

Megtanultam, hogy csak feltétel nélkül érdemes szeretni. Megtanultam, hogy adni jobb mint kapni.

A sok – sok elvesztegetett pillanat, a késői felismerések oly mértékben nyomot hagytak bennem, hogy a legevidensebb dolgokat sem veszem észre. Nem látom a fától az erdőt. Nem látom, ha valaki szeretettel tanít valamire. A félelmem által elkezdem generálni a feszültséget és az elhidegülést és aztán amikor bevégeztetett a nagy mű nem győzök sopánkodni: hogy csináljam vissza. A régi minták 33 évesen nehezen felülírhatóak. 24 évesen még megtehettem volna. Bár lennék 24, hogy megtegyem.

Ha 24 vagy és épp-e blogot olvasod és még bizonytalan is vagy, kérlek higgy a tapasztalásnak! Muszáj megtalálnod a bizonyosságot, mert hosszú távon tönkreteszed magad. A közösségi létre alkalmatlanná teszed önnön magad. Ne félj segítséget kérni és ne rombolj! Egy életre szóló sebeket kaphatsz és ejthetsz.

Én a 24 éves kori önmagam fájdalmát tapasztalom a mai napig. Életem egyik legnagyobb kihívása az ott szerzett problémák, hátizsákok letétele, megoldása.

Légy boldog és csináld jobban, mint én tettem!

 

Fájó tapasztalások

2013 november 26. | Szerző: szoszkemesterina.blog.nlcafe.hu

Az élet mindig tartogat meglepetéseket, mi több tanulnivalót. Ugyanazokat a hibákat kapjuk vissza, ugyanazokkal a helyzetekkel kell megbirkózni.

Az én nagy keresztem, hogy mindenkivel open vagyok, mindenkit beengedek és mindenkiben bízom. Két pofon? Mit kettő? Négy egy hónap alatt sem volt elég arra, hogy megtanuljam: nem szabad.

Kezdem azt hinni, hogy a férfi-nő barátság jobban működtethető konstrukció, mint a nő-nő. Max. a szex zavarhat be, de azt is el lehet kerülni.

Egyszerűen az egyik fél sosem bírja ki, hogy ne csessze át a másikat. Ne bántsa, ne alázza. Egyszerűen mindig van valaki, aki ki akar tolni a másikkal. Mindig van egy féltékeny nő, aki tönkre akar tenni valamit, ami szép. És mert az élet ilyen, sikerül is.

Persze a nagy kérdés, hogy miért nem tanulunk a hibánkból? Miért engedjük újra és újra megtörténni. Hogy miért nem tanulunk a fájó leckékből, hogy miért engedjük ezeket a dolgokat felülkerekedni. A felismerés az első lépés, tenni ellene… az már másik tészta.

Jó persze abban a hitben ringatni magunkat, hogy idővel ezt is elsajátítjuk. A francokat. Nem fogjuk, csak vasakarattal.

Én megkaptam azt az utolsó cseppet abba a bizonyos a pohárba. Voltak évek, amikor hibernáltam a szívemet és úgy tűnik lesznek is. Most kezdődik az újabb periódus. Hát ez van. Ez lett. Ezt kell szeretni.

Szintén más tollával ékeskedve: A pszichológus – gyermekpáciens kapcsolatában felmerülő etikai problémák

2013 június 3. | Szerző: szoszkemesterina.blog.nlcafe.hu

Dávid Krisztina

 

 

A pszichológus – gyermekpáciens kapcsolatában felmerülő etikai problémák

 

 

A pszichés problémákkal küzdő gyermekek  kiszolgáltatott helyzete fokozott felelősséget ró a velük foglalkozó szakemberekre. Az első néhány év tapasztalatai minden szempontból alapvetően meghatározóak, ennek megfelelően fokozott empátiát, odafordulást igényel a terapeuták részéről.

A gyermek klienssel való foglalkozás során mindenkor szem előtt kell tartani a „jót tenni, nem ártani”, valamint a “tiszteletben tartani az emberi személyiség autonómiáját” alapelveket.

A fentiekben  benne foglaltatik a gyermek kliens érdekeinek szolgálata, különösen komolyan kell mérlegelni, hogy amit teszünk, vagy tenni szándékozunk, valóban a gyermek érdekeit szolgálja-e (gondoljunk a gyermekre, mint a családi probléma tünethordozójára); valamint csak akkor tegyünk bármit is, ha cselekedetünk egészen biztosan nem hathat vissza – akár áttételeken keresztül is – negatívan a gyermek életére, személyiségére.

Figyelembe kell vennünk, hogy a gyermek kliens helyzete roppant kiszolgáltatott és sajátos: a legtöbb esetben nem ő maga kéri a segítséget, hanem környezete – anyja, apja, pedagógusa, stb., akiknek fennhatósága alatt áll, így azok akaratának, látásmódjának meglehetősen alárendelt. Ez a helyzet önmagában annak elbírálására kell késztesse a szakembert, vajon a gyerek valóban igényli-e a segítséget, szüksége van-e rá. Szabad akarattal bíró lénynek tekintjük-e a gyermeket, s ha igen, mely életkortól?

Hogyan ítéljük meg, milyen mérce alapján, hogy a gyermeknek valóban szüksége van-e a segítségnyújtásra, vagy problémájával egyedül kell megbírkóznia, esetleg adott probléma csak a szülő (pedagógus) számára létezik, a gyermek számára nem (lásd a tömegesen hiperaktívnak diagnosztizált gyermekek eseteit). Rendelheti-e a pszichológushoz forduló felnőtt, hogy gyermekének akarata ellenére „segítsünk”? Hol a határ? A döntés mindig az egyedi eset bonyolultságától függ. Az alapelv mindig ugyanaz: a személyiség védelme, az igazságosságra való törekvés és a szakmai szerep fenntartása.

Másik sarkalatos kérdés, amely komoly súllyal merül fel a gyermekekkel való munka során: a titoktartási kötelezettség. Etikát sért-e az a pszichológus, aki ha veszélyeztetettnek látja kliensét, beavatkozik bármi módon, megszegve ezzel a kliense felé fennálló titoktartási kötelezettségét? Fennáll-e a szülők felé irányuló tájékoztatási kötelezettség akkor is, ha ezzel a gyermek érdekeit sértjük? Ugyanez a kérdés merül fel a hatóságok felé meglévő tájékoztatási kötelezettség kapcsán is.

Mindez nem jelenti természetesen azt, hogy a szülőnek ne lenne  joga

megismernie a szakember véleményét gyermeke problémájával kapcsolatosan.

Ám mindig mérlegelés tárgyát kell képezze, hogy a tájékoztatás mire terjedjen ki, mikor és milyen formában tegyük azt meg.

Magyarországon – hasonlóan más európai országokhoz – bevezették a jelentési kötelezettség rendszerét, ami arra kötelezi a gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakembereket, hogy veszély esetén jelentést tegyenek a rendőrségen, vagy más, erre kijelölt szervezetnél. Ennek hatékonysága azonban országonként eltérő.

Országa válogatja azt is, mennyire hangsúlyozzák a gyermekeknek nyújtandó magas szintű titoktartás rendkívüli fontosságát. A teljes titoktartás csak korlátozottan tartható egy gyermek potenciális veszélyeztetettsége, vagy aktuális bántalmazása esetében. Ilyen esetekben megfelelő eszközt kell találni, hogy a gyermek belássa: lépni kell.

Belgiumban és Hollandiában működik a „bizalmi orvos” intézménye, ahol a gyermekek garantáltan teljeskörű titoktartásban részesülnek. Szerintük a gyermek joga kézben tartani az általuk felfedett információ által kiváltott folyamatot. Joguk van, hogy saját életükről döntést hozzanak.

Más országok szakemberei másképpen gondolják: angol pszichológusok azon az állásponton vannak, hogy ha egy gyermek felkeresi a segítőt problémájával, valójában egy biztonságos helyet keres, ahol egy szakértő felnőttel nyugodtan végiggondolhatja helyzetét, esetleg arra vágyik, hogy valaki más vegye kezébe a dolgokat, mert ő maga nem bírja elviselni a terhet, egyedül

nincs ereje lépni. Azzal, ha egy gyermek a titoktartást kéri, nem biztos, hogy úgy is akarja,   lehetséges, hogy csak ezzel próbálja „fedezni” magát, valójában szeretné a közbeavatkozást, de fél az erőszakot elkövető válaszlépésétől, bosszújától.

Úgy gondolom, Magyarországon a fő gond, hogy a gyermekek nincsenek tisztában jogaikkal, nem tudják, kihez és hová fordulhatnak problémájukkal – szüleiken, kortársaikon kívül. Jóval nagyobb hangsúlyt kéne fektetni ezen információk terjesztésére,  segítve ezzel a gyermekeket érintő problémák időben történő, hatékony megoldását.

 

 

 

 

 

 

Dávid Kriszta írása a meddőség témájában

2013 június 3. | Szerző: szoszkemesterina.blog.nlcafe.hu

 

 

A pszichológus helye az asszisztált reprodukciós folyamatban

 

Anyaság – áldás vagy átok egy nő életében?  Elcsépelt frázisok, számtalan művészi alkotás árulkodik arról, mit is jelent számunkra ez az archetipikus fogalom.

A nővé érés folyamatában kiemelt helyet foglal el az anyává válás. A várandóság által hozott lélektani feladatokhoz csakúgy mint a terhesség 9 hónapja alatt történő jelentős fizikai változások elfogadásához fel kell nőni. Ekkor válik a lányból anya, a gyermekből, a szerelmesből szülő. A nemi érés ezen csúcspontja határozottan kihat a nők önbecsülésére, önképüket nagyban befolyásolja.

A nő létjogosultságát mindig is anyasága által nyerte el.

Karen Horney Freud anyaságról vallott nézeteit cáfolva (pénisz-irigység) leírja, hogy a férfiak is irigyek a nők által büszkén birtokolt biológiai reprodukciós képességre (méhirigység). Továbbá Horney férfiakkal végzett analízisében férfiak jelentős száma nyilatkozott akképp, hogy az anyaság és a szoptatás számukra is vonzó, mi több, vágyott képesség. K. Horney nézete szerint a férfiak épp eme irigységüket szublimálják a művészet különböző területein felmutatott alkotásaikban, a tudományos- és a politikai életben való ténykedésükben. (Horney,1926)

Egy nő önértékelését alapvetően határozza meg annak biztos tudata, hogy ha akar, képes új életet világrahozni. Ám ha mégsem, ha netán – akár szervi, akár pszichés okból – reprodukciós problémák merülnek fel, úgy drámai módon összezuhan a női önértékelés, és kezdetét veszi egy igen komoly, hosszú – sokszor több évet is igénybevevő – harc, küzdelem a reprodukciós képességért, a gyermekáldásért…

A reprodukciós zavarokat észlelő nő elsőként jellemzően nőgyógyászhoz fordul, ahol kezdetét veszi egy hosszú és mind fizikailag, mind pszichésen igencsak megterhelő folyamat. Számtalan orvosi vizsgálat és kellemetlen, valamint  meglehetősen költséges beavatkozások követik

egymást hónapokon, gyakran éveken keresztül, miközben az egyébként (szerintem) indokolt szakavatott pszichés segítség többnyire elmarad, vagy legalábbis igen nehezen hozzáférhető.

Nézetem szerint optimális, és a jelenleginél jóval eredményesebb, mindenki számára kevésbé megterhelő megoldás lenne a meddőségi problémák holisztikus megközelítése, azaz a jelenlegi dominánsan organikus hozzáállás pszichoterápiával kiegészített alkalmazása, rögtön a páciens első szakemberhez fordulását követően.

 

A női szerepek változásai

 

A női terméketlenséget, gyermektelenséget ősidőktől fogva Isten büntetéseként értelmezték, a meddő nőt elátkozottnak, a Sátánnal cimborálónak tekintették. A terméketlenség okát nem kutatták, a gyermektelenségért kizárólag a nőket tették felelőssé. Olyannyira, hogy több kultúrában is joga volt a férjnek elhagyni, mi több, akár meg is ölni meddő asszonyát (pl. ősi India).

Történelmünk során egészen a II.világháborúig  élt az a társadalmi- és valláserkölcsi felfogás, miszerint a társadalom központi tényezője a család. Az anyákat köztisztelet övezte, a terhes nőt áldott állapotúként aposztrofálták. A háború után ahogy lassan általánossá vált a nők szervezett foglalkoztatása, úgy csökkent fokozatosan a férfiaktól való függésük, maga után vonva számos szociológiai, pszichológiai következményt. Az eredeti, klasszikus női szerepek (anya, feleség) ugyan megmaradtak, a nőkben mint belső elvárás, élnek tovább. Ám a társadalom új elvárásokat is támaszt velük szemben (karrier), maga után vonva az ezzel járó szerepkonfliktusok reális veszélyét.

Gyakori, hogy az ősibb szerepet háttérbe kell szorítsák, ami később

a   legkülönbözőbb  pszichés  zavar  formájában   bosszulja  meg  magát

(evészavarok, ideálképpel, önelfogadással kapcsolatos kórképek, szexuális- és hormonális zavarok), valamint markáns következményként erőteljesen emelkedni kezdett a meddőség aránya. (Belső, 2006)

Manapság a női princípium átértékelődésének vagyunk szemtanúi. Megjelent a szingli fogalom, a házasság elvesztette jelentőségét, sokan csak mint felesleges papírt emlegetik, a válások jóval gyakoribbak, mint korábban. Kevés házasság képes eljutni a szerelem elmúltával az okosan felépített, kidolgozott, nyugodt, biztos összetartozástudatra alapuló szeretet állapotába. A nők jórésze képtelen a férfiak tartós, erényeikkel és hibáikkal együtt értendő elfogadására – hogyan is volnának képesek erre, nem volt alkalmuk megtanulni. Sokuknál csorbult a pszichoszexuális fejlődés folyamata: korábban az ödipális szakaszban a lányok utánzással, anyjuk idealizálásval megtanulták az ellenkező nemmel szembeni viselkedés módját. Küzdeniük kellett anyjukkal apjuk kegyeinek elnyeréséért, végül azonosultak anyjukkal, ily módon hozzájutva apjukhoz. (A folyamatot erősen leegyszerűsítve, csak a vázlatos szemléltetés kedvéért.) A napjainkban szülőképes korosztályból sokan csonka családban nőttek fel, ahol hiányzott az apa állandó jelenléte, nem volt szükség az anyával való vesrengésre az apa ”kegyeiért”, így súlyosan sérült a fejlődési folyamat. Az idő múlásával sajnos ez a tendencia fokozódik, ahogyan egyre több a gyermekét egyedül nevelő anya is. A média a reklámokon keresztül („mert ez neked jár!”) csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Viszonylag újkeletű jelenség, amikor is az apa marad otthon a gyermekkel, az anya dolgozik tovább, ő lesz a családfenntartó, mindez persze kihat a család interperszonális szférájára, felborítva az eddig megszokott viselkedési és viszonyulási formákat, szerepeket.

A dolgozó, karriert építő nők az eddig szokásosnál később szeretnének gyermeket, a munkahelyi előmenetelt preferálják a családalapítással szemben. Ehhez legtöbbször férfi attitűdökre van szükség, ami alapvetően ellentétes korábbi gyermeki szocializációjukkal.

Ugyanakkor köztudottan  jóval nehezebb a dolga egy női vezetőnek:

sokkal nagyobb energiát mozgósítva többszörös teljesítményt kell nyújtson, hogy   férfi  kollégáihoz hasonló  anyagi  és/vagy  erkölcsi elismerésben

részesüljön.

Mindezek ellenére a legtöbb nő mégis megpróbálja megoldani a karrier-család dilemmát. Egyesek instrumentális módon: elválnak, így kiesik

a feleség szerepe, ami tulajdonképpen valóban csökkenti a lehetséges szerepkonfliktusok számát. Tény, hogy napjainkban egyre több a gyermeket akár egyedül is vállaló, független sikeres nő. (Nagy, 1997)

„Az anyaság kortünet, a túlzó és túlzott karrierigény olykor már kórtünetnek tekinthető” – írja Lux Elvira Anyának születtem? című könyvében. (Lux, 2004)

A nők manapság gyakran 35 éves kor után kezdenek a gyermekvállaláson gondolkodni, s ha nem jön össze a „projekt” azonnal, kétségbeesnek, érezvén a biológiai óra megállíthatatlan ketyegését, ami csak fokozza amúgy is magas szintű stresszes állapotukat. Mindez kedvezőtlenül hat vissza a fogamzás esélyeire. Ördögi kör, önmagát erősítő folyamat, melynek vége egyre gyakrabban a meddőség rémisztő és a női önértékelést teljesen aláásó, személyiséget devalváló diagnózisa.

 

 

A meddőség

 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint terméketlennek nevezzük azokat a párkapcsolatokat, amelyekben gyermekvállalási szándéktól vezérelve 12 havi védekezésmentes, intenzív nemi élet mellett nem történik meg a fogantatás. A pároknak úgy 10-15%-át érinti a fenti leírás alapján meghatározott meddő állapot. Ezen esetek kb. 20 százalékában csak a féfi partnernél, 40 százalékban csak a nőnél, 25 százalékban mindkét félnél található ok, a fennmaradó 15 %-nál semmiféle nyilvánvaló ok nem mutatható ki, ezek az ú.n. ismeretlen eredetű meddőségi esetek. (Forgács, 1993)

 

Forrás: http://5mp.eu/web.php?a=somatoinfra&o=CZE_A87H_g

 

 

Organikus okok

 

Az okok szerteágazóak, mind a férfi, mind a női oldalról nézve.

A nyugati orvostudomány hajlamos kauzális szemlélettel viszonyulni a jelenséghez, azaz ha okozatot lát (meddőség), akkor kutatja az okot. S legtöbbször meg is találja, amennyiben az elsődleges kiváltó tényező (a teljesség igénye nélkül) a nemi szervek gyulladásos kórképei: így a férfiak esetében herevisszér tágulat, ondóvezeték elzáródás, nőknél a petevezeték elzáródása, veleszületett szervi elváltozások, illetve különféle genetikai eltérések, fejlődési zavarok, korábbi balesetek szervi következményei, valamint a hormonrendszer zavara.

A tartósan magas stressz-szint esetén felborulhat a női nemi ciklus. Ilyenkor a szervezet reakciója a fokozott stressz-hormon termelés, amely serkenti a mellékvese kortizol kibocsájtását. Mindez erőteljesen gátolja a reproduktív rendszer működését, hiszen megakadályozzák a hipotalamuszban a gonádikus hormonok megfelelő termelődését. Ily módon lehetetlenné válik a méh, illetve a petefészkek normális működése.

A kortizol ilyen irányú hatása jól megfigyelhető azon esetekben is, amikor bizonyos gyulladáscsökkentő – kortizollal rokon vegyületeket tartalmazó – gyógyszerek tartós szedését követően a pácienseknél reprodukciós zavarok lépnek fel. (Szendi, 2001)

A kívánt megtermékenyülés elmaradása folyományaképp tovább emelkedik az amúgy is magas stressz-szint, s a gyász folyamathoz hasonló érzelmi reakció-sorozat indul be: tagadás és reménykedés, majd harag, később alkudozás és bűntudat, legvégül bánat, depresszió. Ha a meddő nő nem jut el szakavatott lelki segítőhöz, a folyamat vége a gyermektelenségbe való belenyugvás, a funkcionális/megmagyarázhatatlan ok következtében fennálló meddőség diagnózisának elfogadása lesz. (C.Molnár, 2006)

De mindez csupán az érem egyik oldala. A megmagyarázható, viszonylag nyilvánvaló okok. De ott van a WHO szerinti 15 %-os (Lux Elvira Magyarországon szerzett tapasztalatai alapján 50 %-os) megmagyarázhatatlan meddőség, amikor semmiféle szervi, testi ok nem mutatható ki a terméketlenség hátterében, mégsem következik be a kívánt gyermekáldás. Vajon miért?

 

Pszichés okok

 

A férfiak funkcionális meddőségéről nemigen beszél a szakirodalom, ám nagyjából egyezően nyilatkozik a női oldalon megjelenő okokat illetően: a probléma gyökere legtöbbször a korai anya-gyermek viszonyban, a pszichoszexuális folyamat sérülésében, a szóbanforgó párkapcsolat hiányosságaiban, a szülők kapcsolatában (minta,  amit  a  gyermek otthon   láthatott),  az  esetleges  válásuk   hatásában, az uniszex terjedésében, az anyaság tudatalatti hárításában keresendő.

Előfordul, hogy a fiatalasszony bár szeretne gyermeket, de fél a szüléstől, az anyaságtól, vonzó külsejének elvesztésétől, így tudat alatt blokkolja saját teherbeesését. Esetleg nem tartja párját alkalmasnak az apai feladatok ellátására, férjét gyermekként kezeli, avagy épp fordítva: önmagát akarja gyermekként megőrizni férje mellett, s egyfajta testvéri féltékenységet anticipálva tolja el magától a fogantatás realitását. A segítő foglalkozásúak körében is gyakori a funkcionális meddőség, ők anyai, gondoskodó energiáikat mások felé élik meg. (C.Molnár, 2006)

Evolúciós perspektívából szemlélve az anya tudatalatti gondolataiban kockázati tényezőként jelenhet meg, vajon lesz-e elegendő erőforrása a terhesség kihordásához, valamint később a gyermek felneveléséhez? Elegendően megbízható partner-e az apa? Hiszen a gyermekével egyedülmaradt anya szerepe nem túl vonzó perspektíva, nem is beszélve az újraházasodás folyamatosan romló esélyeiről… Ily módon szemlélve a funkcionális meddőség valójában nem más, mint „jobb időkre” halasztott terhesség. (Szendi, 2007)

Az okok tehát szerteágazóak, ám szakember segítségével feltárhatóak az esetek jelentős százalékában. A számos pszichoterápiás megközelítésen túl érdemes figyelmet fordítani a szervbeszédre is: a pszichoszomatikus tünetek szimbolikus formában utalnak a szervi tünet mögötti pszichogén okokra. Ez egyfajta énvédő mechanizmus, melynek során a biológiai egyensúly megbomlása kevésbé veszélyezteti a személyiséget, mint a pszichés homeosztázis felborulása. (Lux, 2004)

További némiképp hasonló lehetőség a rejtett szint feltérképezésére a vizuális szimbólumelemzés. A technika azon alapul, hogy egyfajta holisztikus kapcsolatot feltételez a szimbólum és a testi tünet között. A vizualizációnak, képzelőerőnek segítségül hívásával szép eredmények érhetőek el. Az imaginált kép transzformálása az esetek többségében terápiás értékkel bír. (Curvers, 1993)

Mi lehet a lelki gát kognitív alapja? Akaratunk, tudatunk és érzelemvilágunk két különböző agyi struktúrához köthető: tudatvilágunk inkább a legújabban kialakult kérgi régiókhoz, míg érzelemvilágunk a sokkal ősibb eredetű kéreg alatti területekhez köthető. (Lux, 2004)

A funkcionálisan meddő nő az akarok, de nem szeretnék, ill. a szeretnék, de nem akarok libikókáján az előbbi felé hajlik. Utóbbiak a tudatos védekezést (fogamzásgátló eszközök, stb.), előbbiek a tudatalatti védekezést használják fel nem ismert céljuk (anyaság elutasítása) érdekében.

A terméketlenség csaknem minden nő számára krízishelyzetet jelent, negatív kihatással bír az adott párkapcsolatra is. A szexuális együttlétek átszíneződnek, a mozgatórugó a kívánt terhesség elérése lesz, az intimitás háttérbe kerül. Ilyenkor igencsak felértékelődik a pszichés támogatás szerepe.

A nők ezen küzdelmes időszak során komoly kihívásoknak vannak kitéve, fizikailag éppúgy, mint lelkileg. A jó hír talán az, hogy ez az állapot dinamikusnak tekinthető: megfelelő pszichoterápiás kezeléssel a funkcionális meddőség megváltoztatható, az organikus okok pedig jó eséllyel áthidalhatóak az asszisztált reprodukciós programok segítségével (Bakó, 2006).

Alapos kivizsgálás és az esetleges előkezelések (pl. petevezető átjárhatóságának kontrasztanyagos vizsgálata) után a szóbajöhető beavatkozások egyike az inszeminációs eljárás: a helyben, maszturbációval nyert spermát a méhbe juttatják vékony szonda segítségével a tüszőrepedés idején. A kezelés lényege, hogy a petefészek-serkentő kezelést követően (történhet szájon át szedendő tablettával és/vagy injekcióval ) a laboratóriumban megfelelően előkészített hímivarsejteket egy katéteren keresztül a méh üregébe juttatják.

A kezelésre ideális időpontot sorozatos hüvelyi ultrahangvizsgálatok segítségével határozzák meg. A beavatkozás után minimum fél órán át  alápárnázott csípővel vízszintesen kell feküdni. A későbbiekben a terhesség létrejöttét további hormonális kezeléssel támogatják.

Az inszeminációs beavatkozást követően elvétve enyhe alhasi fájdalmakról panaszkodnak a páciensek.

Egy ciklus esetében a siker valószínűsége mindössze 10%. A terhességek zöme az első hat ciklus során következik be, így a beavatkozás sorozat az esetek 30-40 százalékában hozza meg a kívánt eredményt.

Ezt követően, ha elmarad a kívánt terhesség, a nőgyógyász lombik programban való részvételt javasol. Ilyenkor kezdeti lépésként szükséges a hormontartalmú gyógyszerek (tabletták és injekciók) alkalmazása, ezáltal el lehet érni, hogy a természetes egy petesejt/hónap helyett a petefészkek több (általában 4-10) petesejtet termeljenek. Ez az időszak úgy nyolc-tizenkét napot vesz igénybe, miközben a gyógyszerek hatását ultrahang-vizsgálatokkal, vérvétel útján történő hormonmeghatározásokkal ellenőrzik.

Ezt követi a hüvelyboltozaton keresztül a tüszőleszívás (punkció), amely legtöbbször altatásban zajlik (kisebb műtét). Majd a laboratóriumban megtörténik a petesejtek megtermékenyítése.  2-5 nap  múlva  már vissza is ültetik  az  embriókat  katéter segítségével a méh üregébe, ahol kedvező esetben megtapadnak a méhnyálkahártyában. Mindezt ismételt gyógyszerszedés támogatja meg. Az eljárás a párok kb. 20 százalékának jelent megoldást. (Kaáli, 2006)

Nem elhanyagolható szempont mindennek anyagi vonzata sem: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatja bizonyos mértékig a meddő párok próbálkozásait, de bizonyos számú sikertelen beavatkozást követő próbálkozások már önköltségesek. A gyógyszeres kezelés költségei további komoly anyagi megterhelést jelentenek ciklusonként. Ily módon egy gyermek világrajötte bizonyos esetekben könnyen milliós nagyságrendű kérdés.

Láthatjuk, hogy a legkülönbözőbb gyógyszerekkel, kezelés-sorozatokkal, művi beavatkozásokkal megtámogatja az orvostársadalom a gyermeknemzés folyamatának sikerességét, melynek eredményeképp jó esetben megfogan egy új lélek az anya testében. És ekkor mindenki fellélegzik, orvos és anya együtt örül – ám a harcnak ekkor még koránt sincs vége! Egy asszisztált reprodukciós programban résztvett várandós nő aggályai, kétségei nem szűnnek meg a pozitív terhességi eredmény hallatán, sőt!  Ezernyi félelem gyötri magzata egészségével kapcsolatosan, vajon rendben lesz-e minden a szülésig, és mi lesz azután? Jó anya lesz? El tudja majd látni a picit úgy, ahogyan azt tőle elvárják? Millió kérdés, rettegés, harc a ”fehér elefánttal”. És itt, ezen a ponton egyedül van hagyva a kismama. Pszichés segítséget nem kínál neki senki, csak közeli hozzátartozóival, esetleg hasonló cipőben már járt barátaival beszélgethet minderről – már ha nem szégyelli ilyen irányú érzéseit. Hiszen mindenki a boldog kismamát akarja benne látni, ez az elvárt szerep, mindazok után, amin átment, minimum legyen nagyon boldog, érezze magát nagyon szerencsésnek, legyen hálás a Jóistennek, orvosainak, a tudománynak, …, szüleinek, párjának, stb… És hogy közben mit él át, azt nem is olyan nehéz elképzelni…

 

Az orvos – pszichológus együttműködés indokoltsága

 

Korábbi kutatásom (2007) alapján állítom, hogy az asszisztált reprodukciós programban résztvett várandós hölgyek jóval nehezebben élik meg a terhesség egész folyamatát – beleértve a magzat megfoganásának folyamatát is – a természetes úton megtermékenyültek csopotjához képest. Továbbá fokozottabban igényelnék a szakavatott pszichés segítséget – idejekorán, már a családtervezés kezdetétől fogva. Intra- és interpszichikus problémák merülnek fel esetükben a teljes folyamat során: a gyermekvállalás gondolatától a szerencsés szülésig, rosszabb esetben a ”megváltoztathatatlanba” való belenyugvásig, sőt, gyakran  tovább is…

Különösen nagy jelentőséggel bír esetükben a nőgyógyásszal való bizalomteli,  jó kapcsolat. Az ilyenkor szokásos vizsgálatok jellegénél fogva a kismama-nőgyógyász viszony igen intimnek mondható. Akarva-akaratlanul kialakul kettőjük közt egyfajta bizalmas légkör, ami segíthet a potenciális édesanyának lelkileg is megnyílni orvosa előtt. Ezt a tényt tudatosan felhasználva – a kismama érdekében – megfelelően lehet irányítani a folyamatot, nem csak testileg, de lelkileg is. Fontos az őszinteség, nem érdemes és nem is szabad eltitkolni egyetlen részletet sem a kliens elől, mert ezesetben kórosan elnyúlhat az esetleges sikertelenséget követő gyászfolyamat. Hangsúlyozni kell itt a párok és az orvosok közti információáramlás érzékenységét. Véleményem szerint a nőgyógyász felelőssége lenne felajánlani a potenciális kismamának a pszichoterápiás segítséget.

Úgy gondolom, indokolt lenne a nőgyógyászati osztályokon, rendelőkben, asszisztált reprodukcióval foglalkozó magánintézményekben, de a nőgyógyászati magánrendeléseken is erre a területre kiképzett pszichológusok alkalmazása. Ezt erősíti meg Mata Zsuzsa kutatása is, amely során 100 korábban meddőnek diagnosztizált nőt kérdezett kérdőíves formában arról, vajon szükségét érezték-e asszisztált terhességük során a folyamatos lelki támogatásnak?

Eredményképp kiderült, hogy ezek az asszonyok szinte teljes mértékben igenlően válaszoltak, azaz úgy nyilatkoztak, hogy a barátokkal, szülőkkel, párjukkal való kibeszélések nem elegendőek, szakavatott segítséget igényeltek volna (Mata, 2001).

Ennek hiányában sajnos a meddőséggel járó kínok – mint ahogyan azt fentebb már említettem – nem szünnek meg a terhesség tényének megállapításával. A folyamatos aggódásnak, magzat egészségével kapcsolatos szorongásnak, állandóan magas stressz-szintnek következtében a terhesség során spontán abortusz kétszer, hyperemesis gravidarium (terhességi vészes hányás) ötször, EPH-gestrosis (az anyai szervezet hibás reakciója a magzattal, mint idegentesttel szemben) kétszer, az összes terhességi panasz kétszer, császármetszéssel történő szülés háromszor gyakrabban fordul elő a mesterségesen megtermékenyült hölgyek között a spontán teherbe esettekhez képest (Forgács, 1993)!

Szerencsére van már pozitív példa is. Világszerte működnek már meddőségi centrumok, valamint egyéni pszichoterápia is elérhető, ha megfelelő az információáramlás a szakemberek, szakintézmények és a segítséget igénylő párok közt. Ezen a ponton ismételten ki kell hangsúlyozzam a nőgyógyászok felelősségét, hiszen őket keresik fel elsőként a reprodukciós problémákkal küzdő nők. Az ő feladatuk lenne tájékoztatni a klienseket a pszichoterápiás lehetőségekről, azok elérhetőségéről, várható eredményességükről.

Konklúzió

Összegezve úgy gondolom, helyes a meddőnek mondott asszonyok kezelését az általánosan előírt orvosi vizsgálatokkal kezdeni. Ám ezzel párhuzamosan, rutinszerűen, azonnal fel kell ajánlani a megfelelő pszichoterápiás segítséget, optimális esetben fizikailag azonos helyen, épületen belül. Így, holisztikusan megközelítve minden asszisztált reprodukciós esetet, orvosok és pszichológusok együttműködésével mindenki csak nyerne: a meddő párok megújult önbizalmat, boldogságot, az orvostudomány kedvezőbb statisztikai mutatókat, a pszichológusok munkalehetőséget, az OEP pénzt (kevesebb megismételt, általuk finanszírozott költséges, mesterséges beavatkozás), amit akár a célzott pszichoterápia támogatására is fordíthatna, a bíróságok időt és kapacitást (kevesebb válás), végül – de nem utolsósorban! – rohamosan fogyó népességű Magyarország néhány új állampolgárt.

 

 

 

 

 

Irodalomjegyzék

 

 

Bakó, T. (2006). A funkcionális meddőség intrapszichés vonatkozásai. Thalassa, 17(2-3), 207-216.

 

Belső, N. (2006). Társadalom, kultúra és női szerepek. In C. Molnár, E., Füredi, J., Papp, Z. (szerk.),  Szülészet-nőgyógyászati pszichológia és pszichiátri, (47-52.o.). Budapest: Medicina Könyvkiadó Rt.

 

Curvers, H. H. (1993). Fertility Symbols in Prehistory. Female Figurines and Fertility Rites. Organon’s Magazine 3,. 33-35.

 

Forgács, A., Szeverényi, P. (1993). A meddőség és az asszisztált reprodukció pszichoszomatikája. Orvosi Hetilap 134(36), 1963-1967.

 

Horney, K. (1926). „Flucht aus der Weiblichkeit”. Internationale Zeitschrift für Psychoanalyse, XII. 360–74.

 

Kaáli, S.G., Bernard, A., Kovács, P. (2006). A meddőség korszerű diagnosztikája és kezelése. Budapest: Medicina.

 

Lux, E. (2004). Anyának születtem? Budapest: Szaktudás Kiadó.

 

Mata, Zs., Boga, P., Bakonyi, T.(2001). Meddő párok pszichés és szociális küzdelmének vizsgálata ápolói szemmel. Nővér, 14(5), 3-17.

 

C. Molnár, E. (2006). A női önértékelés konfliktusai. In C. Molnár, E., Füredi, J., Papp, Z. (szerk.), Szülészet-nőgyógyászati pszichológia és pszichiátria. (19-42. o.). Budapest: Medicina Könyvkiadó Rt.

 

Nagy, B. (1997). Karrier női módra. In Tóth L. Gy., Lévai K. (szerk.), Szerepváltozások. Jelentés a nők helyzetéről. TARKI-Munkügyi Minisztérium. Inernetes megjelenés:

http://www.tarki.hu/adatbank-h/nok/szerepvalt/nagybea97.html

 

Szendi, G.(2001). A meddőség pszichoszomatikája. Élet és tudomány, 56(6), 172-174.

 

Szendi, G. (2007). A női funkcionális meddőség evolúciós értelmezése. Mentálhigiéné és pszichoszomatika, 8(1), 5-48.

 

 

 

 

 

.